Beke Kristóf
- ingatlanszakértő

Beke Kristóf vagyok, ingatlan szakértő. Egerben születtem és itt is tanultam, éltem 2003-ig, majd Gödre költöztem és azóta lokálpatriótaként segítem a gödi ingatlanügyleteket. 2012-től foglalkozom használt és új építésű ingatlanok értékesítésével, bérbeadásával. 2014-óta vagyok nős, két gyermekem van, Boróka és Baksa és egy kutyám, Vodka. Gödön élünk szeretetben, boldogságban.

GÖRGESSEN

Beke_Kristóf
Az ingatlanértékesítőkről rengeteg negatív hírt hallani, legtöbbször sajnos jogosan.

Szeretem a munkám, ezért próbálom megmutatni ügyfeleimnek hogy becsületesen és megbízhatóan is lehet végezni ezt a hivatást úgy, hogy eladó és vevő is elégedett legyen az ügymenet végén. Minden értékesítési feladatot elkötelezetten, precízen és transzparensen végzek el úgy, hogy Neked semmilyen extra energiát nem szükséges beletenned – erre vagyok én.

A szavak helyett beszéljenek a tettek!
Bízom benne, hogy az ügyfél referenciáim minden kétséget eloszlatnak. Nézd meg, mint mondanak rólam korábbi ügyfeleim!

Eladóknak

Egy ingatlan értékesítése tűnhet könnyűnek, lehet az is, de fontos, hogy tudatos lépésekkel, előre megtervezett stratégiát követve maximalizáljuk az eredményt, megelőzve a problémákat. Ingatlanod eladása előtt érdemes felmérni piaci helyzeted, pontosan feltérképezni aktuális értékesítési lehetőségeid.

Megkeresésed esetén az előzetesen megadott információk alapján felkészülök, a személyes találkozónk során felmérem az ingatlant és a Te igényeidet majd az értékmeghatározás és a elvárásaid függvényében definiálom a lehetőségeidet, valamint felvázolom az optimális értékesítési stratégiát.

Teljes körű ügyvitelt végzek, az első találkozótól a birtokba adásig. Vevőszűrés, ügyfélkezelés, rendszerezett, tervezett bemutatás, ártárgyalás, jogi biztosítás, vezénylés, támogatás.

Kérlek eladás esetén a gombra kattintva töltsd ki a lent megjelenő mezőket, majd a végén kattints a küldés gombra, így a kitöltött adatokat e-mailben megkapom és 48 órán belül felveszem Veled a kapcsolatot telefonon.

Vevőknek

Vevőként nem egyszerű érvényesülni a mai ingatlanpiacon. Ha elkezdted már a keresést, minden bizonnyal Te is tapasztaltad, hogy nem helyeznek túl nagy hangsúlyt igényeidre és az eladóknál sem feltétlenül vagy túl jó alkupozícióban. Ennek egyik mérvadó oka a nagy kereslet. A keresés munka és egyéb tevékenységek mellett, aktuális piaci tapasztalat, gyakorlat híján, nehézkes és káros folyamattá válhat.

Ezen szolgáltatásom azoknak ajánlom, akik ingatlant szeretnének vásárolni, el szeretnék kerülni a buktatókat, hatékonnyá tenni a folyamatot és felhasználni az általam felhalmozott tapasztalatokat, tudást.

Megbízásom díja a szerződés aláírásakor 100.000.-Ft, majd a szerződéskötéskor a vételár 1.5 %-a, mely az alábbiakat tartalmazza:

Alapkonzultáció /igényfeltárás, tervezés, alternatív utak

Szervezett megtekintések /közös látogatások, szakvéleményezés

Tárgyalás, ár alku, ügylet biztosítása /lehetőségek, igények érvényesítése

Jogi ügyintézés és segítségnyújtás

Földhivatali ügyintézés

Birtokba adás és szükség esetén segítség a közművek átírásakor

Eladott ingatlanok

HÚZÁS BALRA

Ügyfeleim mondták

Ingatlan eladásaim

Eladott ingatlan

Göd, Ady Endre út

Eladott ingatlan

Göd, Bem utca 

Eladott ingatlan

Göd, Bozóky Gyula tér 

Eladott ingatlan

Göd, Csaba út 

Eladott ingatlan

Göd, Család út

Eladott ingatlan

Göd, Csokonai út 

Eladott ingatlan

Göd, Dózsa György út 

Eladott ingatlan

Göd, Duna út

Eladott ingatlan

Göd, Erkel Ferenc út

Eladott ingatlan

Göd, Fenyves út 

Eladott ingatlan

Göd, Fenyves út

Eladott ingatlan

Göd, István út

Eladott ingatlan

Göd, István út

Eladott ingatlan

Göd, Jégmadár út

Eladott ingatlan

Göd, Jókai Mór út

Eladott ingatlan

Göd, Kádár utca

Eladott ingatlan

Göd, Katona József utca

Eladott ingatlan

Göd, Kazinczy Ferenc út

Eladott ingatlan

Göd, Kincsem út

Eladott ingatlan

Göd, Kisfaludy út

Eladott ingatlan

Göd, Klára út

Eladott ingatlan

Göd, Kolozsvári utca

Eladott ingatlan

Göd, Mária utca

Eladott ingatlan

Göd, Mikszáth Kálmán utca

Eladott ingatlan

Göd, Mikszáth Kálmán utca

Eladott ingatlan

Göd, Őszapó utca

Eladott ingatlan

Göd, Pacsirta utca

Eladott ingatlan

Göd, Patak utca

Eladott ingatlan

Göd, Pesti utca

Eladott ingatlan

Göd, Pesti utca

Eladott ingatlan

Göd, Rákóczi Ferenc utca

Eladott ingatlan

Göd, Rózsa út

Eladott ingatlan

Göd, Sajó út

Eladott ingatlan

Göd, Szilvás út

Eladott ingatlan

Göd, Zala út

Eladott ingatlan

Göd, Zrínyi Miklós út

Eladott ingatlan

Sződ, Forgács út

Eladott ingatlan

Sződliget, Akácos út

Eladott ingatlan

Sződliget, Akácos út

Eladott ingatlan

Sződliget, Bem József út

Eladott ingatlan

Sződliget, Dunai Fasor 

Eladott ingatlan

Sződliget, Kakukk út

Eladott ingatlan

Sződliget, Petőfi Sándor út

Eladott ingatlan

Budapest, Villányi út 82

Eladott ingatlan

Budapest, Petzvál József u.

Eladott ingatlan

Budapest, Téglagyártó u (20.ker.)

Eladott ingatlan

Budapest, Barkó u. 5

Eladott ingatlan

Budapest, Décsi J. u. 2.

Eladott ingatlan

Budapest, Királyok útja 180

Eladott ingatlan

Budapest, Hőgyes Endre u. 11

Eladott ingatlan

Budapest, Szent István krt. 23

Eladott ingatlan

Budapest, Salgótarjáni u. 59

Eladott ingatlan

Budapest, Péterke u. 49

Eladott ingatlan

Budapest, Dagály u. 15

Eladott ingatlan

Dunakeszi, Barátság útja 10.

Eladott ingatlan

Pomáz, Vróczi u. 14.

Eladott ingatlan

Göd, Kálmán u 25

Eladott ingatlan

Göd, Szeder u 25.

Eladott ingatlan

Göd, Attila u. 42

Eladott ingatlan

Göd, Erzsébet u. 24

Eladott ingatlan

Göd, Erzsébet u. 27

Beke_Kristóf

Lépj velem kapcsolatba

További információ vagy egyéb kérdés esetén kérlek töltsd ki az alábbi űrlapot, és 48 órán belül felveszem Veled a kapcsolatot. Köszönöm!

Elérhetőség